Mint a szobrok, a szobrok. Napfényes, hosszú mozdulatok.
Alig volt mosolya. De ha volt, az nagyon.
A rítus szépsége tört át a ritmuson.
Csak forgott és forgott és forgott.
Könnyedén siklott. Lobogott.
Szavának súlya volt. De szólni nem tudott.
Forgott a kígyóbűvölő és forgott a sál,
forgott a félkör, a tengerpart és forgott a lány,
külön a táncosnő és külön a tánc …
Mások ünnepe ez:
a nem hasonult múlt.
Ő az illatot táncolta hozzá.
Like sculpture at first. Then, as if the sun rose in her, long
gesture.
A small smile; then very much so.
The beauty
of the rite shone; whirling.
She whirled and whirled,
flaming.
Only the body spoke. The body carried her
language.
Her dance a spell
swirling the air, a spiral she was
and
her shawl, the half circle around her,
the curve of the sea-shore and
girl,
the dancer and the dance apart…
(Transcreated by Cathy Strisik and Veronica Golos based on N. Ullrich Katalin’s translation.)